Kedves Kolléga, Kolléganő!

Örömmel nyitjuk meg 2016-ban is a Pfizer Tudományegyetem kapuit!
Tavalyi szemesztereink sikerére való tekintettel úgy döntöttünk, idén is folytatjuk rendezvénysorozatunkat. Célunk változatlanul az, hogy közösen keressünk válaszokat a háziorvosi praxisban felmerülő gyakori klinikai kérdésekre.

A színvonalas tartalomról gyakorló szakorvosok, a változatos helyszínekről a Pfizer munkatársai gondoskodnak: színes rendezvényeinket országszerte több nagy városban szervezzük meg, bízva abban, hogy az előadásokat idén is legalább annyian meg tudják hallgatni, mint tavaly.

Ajánljuk a Pfizer Tudományegyetemet minden háziorvos kollégának, aki már a múlt évben is velünk tartott az első évfolyamon, és azoknak is, akiknek most sikerült felkeltenünk az érdeklődését.

Regisztráció