Köszöntő

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar Szülészeti – Nőgyógyászati Ultrahang Társaság XIII. Nemzeti Kongresszusának rendezési jogát 2015-ben a Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája nyerte el.

A korábbi rendezvények igen magas színvonala miatt, a 23 éve alapított, csaknem másfélezer tagot számláló Társaság kétévente megtartott kongresszusának megszervezése nagy kihívás és egyben elismerés számunkra.

A hagyományoknak megfelelően a XIII. budapesti kongresszuson is egy szekcióban, jól követhető formában igyekszünk bemutatni a debreceni találkozó óta eltelt két esztendő szakmai újdonságait, felkért referátumok, kapcsolódó előadások és poszterek formájában. Újdonság a GE által szponzorált gyakorlati kurzus, melyen a legújabb technikai vívmányok mellett és a szakma legkiválóbb képviselői segítségével, interaktív módon ismerkedhetnek meg egy-egy témakörrel.

Őszintén reméljük, hogy a felújított Pesti Vigadó, a Duna part és a kapcsolódó társasági programok méltó keretet biztosítanak e nagy múltú rendezvényhez és a szakmai gyarapodás mellett, résztvevőink maradandó élményekkel gazdagodnak.

Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk Budapestre!

Prof. Dr. Ács Nándor
a Kongresszus Elnöke